A Magyar Közlöny legfrissebb számából kiderül, hogy az átcsoportosításért a nemzetgazdasági miniszter felel, az elszámolásért, illetve a fel nem használt összeg visszafizetésének ellenőrzéséért pedig a nemzeti fejlesztési miniszter, továbbá a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos.
A kormányhatározat kitér arra is: a nemzetgazdasági miniszternek a fejlesztési miniszter és a kormánybiztos bevonásával gondoskodnia kell arról, hogy a 2014-re vonatkozó költségvetés tervezetében a munkálatok folytatásához - a kormány által elfogadott ütemezés megvalósulásához - szükséges összeg rendelkezésre álljon.
Fürjes Balázs kormánybiztos decemberben úgy nyilatkozott, hogy a tervek szerint a márciusi FTC-Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzéssel zár be az Üllői úti Albert Stadion, az új aréna pedig 2014 őszére készülhet el.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) novemberben írta ki a kivitelezésre vonatkozó pályázatot. Ebből kiderült, hogy legalább 22 ezer, de belföldi meccsek esetén a vendég- és a hazai szektor állóhelyeivel 23 700 férőhelyes, fedett lelátójú stadion épül, amelyet a jelenlegihez képest 90 fokkal forgatnak el - számolt be az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve