A kormány által elfogadott kastélyprogram 33 milliárd európai uniós és 10 milliárd forint hazai forrást igényel a 2020-ig tartó uniós tervezési időszakban. Az európai uniós összegre pályázni kell. Eddig a program előkészítésre 679 millió forintot kapott a központ - fejtette ki az elnök.
A várprogrammal - amely előkészítési szakaszban van és a kormány döntésére vár - 19 milliárd forintos európai uniós támogatásra pályáznak, ezt 6 milliárd forint hazai forrással kell majd kiegészíteni - emelte ki.
A projektek 35 magyarországi kastélyt és a 28 várat érintenek. Az elnök hangsúlyozta: a projekteknél azért van szükség a magyar állam támogatására, hogy ezek a helyszínek valódi turisztikai attrakcióként, önfenntartó módon legyenek képesek funkcionálni. A hazai forrásokból azokat a kapcsolódó szolgáltatásokat teremtenék meg, amelyekkel képesek lesznek ezek a helyszínek bevételt termelni, ezekre ugyanis uniós támogatás nem igényelhető.
Nem pluszterhet akarunk tehát a mindenkori kormányzatra róni, éppen ellenkezőleg, hiszen olyan fenntartható turisztikai fejlesztések jönnek létre, amelyek évről évre gazdagítani fogják az országot" - fogalmazott. Sághi Attila azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország kastély- és várhálózatával olyan turisztikai tengelyeket és régiókat lehet megerősíteni, amely hosszú távon növeli a belföldi és külföldi turizmust, így az innen befolyó bevételeket a helyszínek fenntartásán túl akár más területek megerősítésére is lehet fordítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve