Az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
A beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek
Kapcsolódó
- a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,
- a helyszínként megjelölt ingatlanokból a telekalakítási eljárások véglegessé válását követően kialakított ingatlanokat érintik, valamint
- a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákkal kapcsolatosak.
A kiemelés azzal jár, hogy településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye és 8, illetve 15 naposak az ügyintézési határidők.
A koordinációs feladatokkal a kormány a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelölte ki.
A helyi önkormányzat 2016 decemberében a kastély felújításához az európai uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) nyert el 1,5 milliárd forintot.
A neoreneszánsz-eklektikus stílusú kastély 1875 és 1879 között épült Ybl Miklós tervei alapján. A második világháború után mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola költözött az épületbe. A földszinten tantermeket alakítottak ki, az emeleten kollégiumot. Az iskola 2011-ig működött a kastélyban, amelynek parkja 1954 óta természetvédelmi terület.
A felújítás negyven százalékos készültségi szinten van - mondta Virág Zsolt, a Nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek. Szavai szerint az átsorolás célja, hogy felgyorsítsa és egyszerűsítse a műemléki beruházás kivitelezését, mivel a különféle közigazgatási, szakhatósági folyamatok szokásos ügyintézési határidejét az intézkedés a töredékére csökkenti.
Felújítják a kastély főépületének teljes földszintjét, a pince egy részét, a főlépcsőházat és a kilátótornyot, valamint a főépület közvetlen környezetét. Az épületben kialakítanak egy interaktív családtörténeti kiállítást, valamint kávézót és ajándékboltot, a kastélyparkban pedig egy tematikus játszótér létesül. A kastély a munkálatok miatt nem látogatható, de a kastélypark a felújítás alatt is nyitva áll az érdeklődők előtt.
A kastély kiállítása a XIX. század második felének főúri életformáját mutatja be élményalapúan, a tárlat a Vendégségben Wenckheiméknél címet viseli majd. Különböző élményelemeket is kialakítanak: az úgynevezett napfényes műteremben különböző korabeli háttérrel, jelmezekben fényképezkedhetnek a látogatók, akik egy VR-szemüveg segítségével a kastély feletti repülés élményét is átélhetik. Kipróbálható lesz a személyzeti hívócsengő-rendszer, és korabeli képeslapot is lehet írni egy preparált íróasztalon. Egy vetítőteremben a grófi családhoz vagy a kastélyhoz köthető régi filmeket fognak vetíteni.
Az épület 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból születik újjá, amelyet a magyar kormány további 1,5 milliárd forintot meghaladó hazai támogatással egészített ki.
A szabadkígyósi kastély 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült, Wenckheim Krisztina kérésének megfelelően annyi ablaka volt, ahány nap van egy évben, annyi szobája, ahány hét, és annyi bejárata, ahány évszak.
A második világháború után mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola költözött a falak közé. A földszinten tantermek, az emeleten kollégium lett az eklektikus kastélyból. Az iskola 2011-ig működött itt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve