A friss adatok szerint 2018-ban 23 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban. Az új lakások csaknem felét Budapesten és Pest megyében vették használatba, ahol 40, illetve 39 százalékkal több lakás épült.
Továbbra is kiemelkedő Győr-Moson-Sopron megye lakáspiaca, ahol az összes új lakás 14 százaléka épült fel. Ugyanakkor több alföldi és észak-magyarországi megyében is számottevően élénkült a lakásépítés 2018-ban.
A természetes személyek által épített lakások aránya 51-ről 46 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 53 százalékra nőtt 2017-hez képest.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 53 százaléka családi házban, 38 százaléka többlakásos épületben, 5 százaléka pedig lakóparkban található. A használatba vett lakások átlagos alapterülete egy négyzetméterrel, 99 négyzetméterre csökkent.
Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. Az új lakások 54 százalékát a fővárosban és Pest megyében tervezik felépíteni. Az építendő lakások száma Budapesten 18 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 8, a községekben 10 százalékkal emelkedett.
Az építtetők az esetek 42 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,4, a kisebb települések felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 80 százalékot.
A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 4 százalékkal több, összesen 13 743 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 4346, ami 15 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve