Dacára annak, hogy számos jel arra mutat, hogy a lakások árának növekedési trendje megfordul, Lengyelországban 10 év óta a legdrágábbak a lakások. A tengerparti Gdanskban egy év alatt 12,5 százalékkal, Lódzban és Wroclawban több mint 10 százalékkal emelkedtek az árak - derült ki a Home Broker és Open Finance elemzéséből, amelyet Rzeczpospolita idézett.
A fővárosban egy négyzetéterért 2011 februárjában kellett annyit fizetni, mint most, Wroclawban 2008-ban. Ennek ellenére a statisztikai hivatal adatai szerint egy év alatt a fejlesztők 101,1 ezer lakást értékesítettek, azaz éves szinten 21,8 százalékkal többet adtak el, mint tavaly.
A fékezi a piac bővülését, hogy az utóbbi időben az építőiparban is megjelentek a már-már elfelejtett körbetartozások.
Az áremelkedés miatt nő az érdeklődés a jelzáloghitelek iránt. Annál is inkább, mert jelenleg 20 százalékos a kamatuk, de nem zárható ki, hogy a bankrendszer pénzügyi stabilitásáért felelős Pénzügy Politikai Tanács akár havi 30-40 százalékra emeli ezt.
Ugyanakkor szociális lakások nehezen érhetők el. Országszerte átlagosan nagyjából 8-10 évet kell rájuk várni, de van olyan vajdaság, ahol a várakozási idő elérheti akár a 18 évet is.
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve