Az elmúlt évben közel 1400 milliárd forint értékben kezdődtek meg Magyarországon a magasépítési kivitelezési munkák, ez a 2017-es rekordhoz képest további 4 százalékos bővülést jelentett. A szektor annak ellenére teljesített ilyen jól, hogy a lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában visszaesés volt, ezt ugyanis ellensúlyozta az induló, nem lakáscélú magasépítési kivitelezési projektek 2017 utáni, ismételt csúcsdöntése.
Bár 2018 első felében eddig még soha nem látott összegben indultak el mélyépítési kivitelezési projektek, a második félév jóval szerényebb számokat hozott. 2018-ban összesen 1021 milliárd forint értében léptek építési fázisba mélyépítési projektek.
A társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójának értéke 342 milliárd forintot tett ki tavaly, míg 2017-ben a megkezdett beruházások értéke 432 milliárd forint volt. Növekedett ugyanakkor a befejezett társasházi lakásépítések volumene, a csúszások hatására azonban a vártnál kisebb mértékben. Végül valamivel több, mint 220 milliárd forint összegben készültek el lakások.

Élénk szállodaépítési kedv
Tovább élénkül a szállodaépítési kedv. Már 2017-ben is növekedett a beindított projektek értéke, a trend 2018-ban is folytatódott. A tavalyi évben összesen 44 milliárd forint értékben indultak meg szálloda-kivitelezési munkák hazánkban az EBI Építésaktivitási Jelentése szerint. Az országosnál sokkal jobban felpörögtek a szállodaépítések Budapesten, ahol a válság előtti maximumokat is meghaladta 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is a megkezdett építési munkák összértéke.

Csúcsot döntött oktatási és k+f-aktivitás
Már 2017-ben is kiugróan növekedett az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építőipari beruházások értéke, a bővülés 2018-ban is folytatódott. A tavalyi évben összesen 118 milliárd forint értékben indultak meg kivitelezési munkák a szektorban, mely az előző évhez képest további 19 százalékos emelkedést jelentett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve