A másik véglet Salgótarján, ahol 2015-ben 36 havi nettó elég volt egy lakáshoz, most pedig 43 hónapra van szükség. Budapesten több mint 100 havi bérből jönne ki ma egy ilyen lakás, szemben a korábbi 68 hónappal.
Győr amiatt kivételes, hogy 2015-ben és most is kevesebb mint 7 év alatt kijöhet egy lakás ára - derül ki az elemzésből, amelyben azt vizsgálták, hogy 2015 és 2020 februárjában hány havi nettó fizetés kell egy átlagos árú, 50 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint Budapesten és valamennyi megyeszékhelyen meghaladta a lakásdrágulás a béremelkedés ütemét. Ugyanakkor továbbra is jelentősek az országon belüli különbségek, ami részben az eltérő kereslettel és fejlődési pályákkal magyarázható.
Balogh szerint az elmúlt hónapokban országszerte lelassult a lakásdrágulás, sőt, sok helyen már stagnálnak az árak. Közben a bérek még mindig emelkedő pályán vannak, ezért a jövőben akár csökkenhetnek is az elmúlt években kialakult jelentős különbségek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve