A budapesti ingatlanvásárlóknál két markáns csoport figyelhető meg, országszerte itt a legmagasabb a nagyon jó és a legrosszabb állapotú ingatlant vásárlók aránya. Előbbiek ugyan többet költenek az új otthonra, ám nem kell felújítással bíbelődniük. Utóbbiak közé pedig azok tartoznak, akiknek vagy csak a rosszabb állapotú ingatlan ára fér a költségvetésükbe, vagy olyan beruházók, akik könnyedén végeznek felújítást, majd egy jóval magasabb összegért piacra is dobják az adott lakást.
Az érdeklődők "térképére" továbbra sem kerültek fel a külső kerületek, annak ellenére, hogy azokon a területeken még kedvezőbb áron lehet ingatlant vásárolni. Továbbra is a XIII. kerület a legfelkapottabb, Zuglót és a II. kerületet is sokan választanák új lakhelynek.
A vidéki ingatlanpiac még a fővárosinál is intenzívebben erősödik. Az ország keleti megyéiben 46 százalékkal nőtt a panellakások átlagos négyzetméterára egy év alatt, a nyugati országrészben 52 százalékkal nőttek az árak. Tégla építésű ingatlanok esetében is 20 százalék feletti növekedés látható vidéken, keleten 26, nyugaton 25 százalékkal nőtt az átlagérték - írja a Duna House.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve