Februárban az ilyenkor szokásosnál jóval magasabb volt a DH keresletindexe. A közel 100 pontos érték sokéves átlagban is kifejezetten magasnak számít, tavaly például egyetlenegy hónapban sem volt ilyen fokozott az érdeklődés, ami most a szokásos év eleji felfutás mellett a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető. A már megvalósult tranzakciók is erős februárról tanúskodnak, a DH számai alapján 2500-zal több ingatlant értékesítettek, mint az év első hónapjában - írja elemzésében a DH.
A tranzakciós adatok alapján a budai kerületekben 558 ezer forint volt a panelek átlagára, a használt téglalakásoké pedig 735 ezer forintra nőtt. Az ügyletek 70 százalékában 40 millió forint feletti, 40-80 négyzetméter alapterületű ingatlanok cseréltek gazdát.
Kapcsolódó
Buda az árak mellett a népszerűségi listán is előbbre került. A kerületek rangsorában hosszú hónapok óta második helyen szereplő Zugló hátrébb szorult, és helyét a II. kerület vette át. A lista élén nem történt változás, Angyalföld továbbra is a legkedveltebb a fővárosi kerület.
Átlagosan továbbra is 2-4 hónap kell az értékesítéshez, ami a tavaly februári értékhez képest a legtöbb országrészben egyértelmű csökkenést jelent. A belvárosi téglaépítésű lakások eladása azonban kissé lelassult, a rendkívül magas árak jobban elgondolkoztatják a vevőket, mint korábban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve