Az októberi Keresletindex 86 százalékpontra, 2015 legalacsonyabb értékére süllyedt. Októberben Kelet-Magyarországon 147 ezer, nyugaton 161 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták a panellakásokat. Pesten 280 ezer, Budán 288 ezer forint volt az átlagár.
A téglalakások négyzetméteréért keleten 171, Nyugat-Magyarországon 192 ezer forintot fizettek a vevők, a fővárosban Pesten 286-, Budán 433-, a belvárosban pedig 486 ezer forintot adtak ki. Budapesten minden ötödik potenciális vásárló a XIII. kerületet nézte ki magának, alig kevesebben vásároltak a XIV., a VI. és a VII., kerületekben.
Kapcsolódó
A vevők érdeklődésének felkeltéséhez a lakások kínálati árából mindössze 1-2 százalékot, a családi házakéból 3-4 százalékot kellett engedni. Az ügylet létrejöttéhez Budapesten a panelra 3 százalékot, téglaépítésű lakásokra 4 százalékot, a családi házakra pedig 7 százalékot alkudtak.
Októberben a fővárosi vevők 39 százaléka befektetési céllal vásárolt, minden ötödik vevő az első lakását szerezte meg. A megvásárolt lakások átlagára 24 millió forint volt. Vidéken 23 százalék volt a befektetők aránya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve