Az immár negyedik szerződésmódosítást az ajánlatkérő Nemzeti Közszolgálati Egyetem közölte a Közbeszerzési Értesítőben.
Az egyetem által a sportcsarnok és kapcsolódó létesítményei megvalósítására kiírt közbeszerzést még 2014 szeptemberében nyerte meg a Market Zrt. 5 milliárd 289 millió forinttal. Azt követően - három módosítással - 5 milliárd 612 millió forintra emelkedtek a költségek.
Kapcsolódó
A mostani, negyedik módosítás, ez utóbbi összeget emeli meg 684 millió forinttal, így a teljes drágulás már egy kevéssel a 1 milliárd forintot is meghaladja.
A sportközpont uszodát, multifunkcionális csarnokot és bemelegítő csarnokot foglal magában, de épül lőtér, hallgatói központ, továbbá szabadtéri sportpályák és akadálypálya is.
Az ajánlatkérő ezt a módosítást azzal indokolta, hogy az Orczy-kert rekonstrukciójának folytatásaként megújul és modern sporteszközökkel bővül az Orczy-kerthez kapcsolódó - közhasználatban lévő - és a felújítást követően is ingyenesen használható szabadidős terület.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve