Nem ért véget a Fideszhez közeli személyek berendezkedése a budai Várban. Ezúttal Rákay Philipről és családjáról derítette ki a 24.hu, hogy olcsó önkormányzati lakáshoz jutott a Bécsi kapu téren. A médiaszemélyiség és felesége lakáscsere útján egy 60 négyzetméteres ingatlanhoz jutott hozzá egy olyan műemléképületben, amit nemrég 70 millió forintból újított fel az I. kerület.
Rákay Philip 2002-től a Hír Tv munkatársaként dolgozott, 2011-ben lett az MTV M1 csatornájának intendánsa, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Politikai elköteleződését sosem rejtette véka alá, korábban a Fidesz nagygyűlések házigazdája volt.
Rákay havonta 39 ezer forintot fizet a Budavári Önkormányzatnak.
A házaspár által néhány hónapja megszerzett lakás bérleti díja az önkormányzat által megszabott piaci áraknál is alacsonyabb. A Budavári Önkormányzat nemrégen megjelent pályázati felhívásban például egy 45 négyzetméteres egyszobás lakás induló bérleti díját 83 ezer forintban határozták meg.
Lakásszerzésének körülményeiről nyilatkozva Rákay Philip egyebek mellett kifejtette a hírportálnak, hogy "a mi családunk is egy - a vári lakás bérlője által kiválasztott - értékes, felújított pesti öröklakást adott egy rendkívül lelakott állapotú, a Budavári Önkormányzat tulajdonában lévő lakás bérleti, és nem tulajdonjogáért cserébe. Ráadásul a vári ingatlanra közben rengeteget költünk, az igen szigorú műemléki előírások és kötöttségek teljes figyelembevételével felújítva azt - gyarapítva ezzel az önkormányzati vagyont. Majd mindezek mellett, havi bérleti díjat fizetünk az önkormányzatnak egy olyan lakásért, amely sok tízmilliós ráfordítás után sem a mi tulajdonunk".
A hírportál mások mellett Palkovics László innovációs miniszterről derítette ki, hogy szintén a Várban bérel fillérekért lakást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve