A JLL Research 2017 utolsó negyedéves elemzése alapján a mai budapesti piacon elhelyezkedés, forgalom és méret alapján hat piacvezető bevásárlóközpontot lehet kiemelni - hívja fel a figyelmet a portál. Méret alapján a legnagyobb az Arena Mall és az Árkád egyaránt 68 ezer négyzetméterrel, harmadik a Mammut 56 ezer, a negyedik a WestEnd 52 ezer, az ötödik az Allee 46 500 négyzetméterrel. Kissé lemaradva, a hatodik helyen a MOM Park áll 29 ezer négyzetméterrel.
Mennyit ér egy bevásárlóközpont?
A tavaly gazdát cserélt Aréna Pláza 275 millió eurós (82,5 milliárd Ft) vételára jó irányt adhat, ha arra vagyunk kíváncsiak, mennyit érhet egy pláza. Ez a tranzakció nagyjából 6,2 százalékos hozamszint mellett köttetett, ami szintén támpont lehet, egy bevásárlóközpont értékének meghatározása azonban még így is rendkívül összetett feladat.
"Mivel az elmúlt években nem adtak át új egységeket, sok az első generációs bevásárlóközpont Magyarországon, melyek piaci értékét erősen befolyásolja a teljesítmény fenntartásához szükséges felújítás mértéke. Az ilyen jellegű tőkebefektetések szintjét azonban nehéz pontosan meghatározni, mivel bizonyos esetekben ez egyet jelent az adott center repozicionálásával, és erősen befolyásolja az időzítés és a piaci versenyhelyzet is - mondta Huszár Barbara, a JLL piackutató elemzője.
A prémium bevásárlóközpontok esetében a havi béreti díjak 75-80 euró körül mozognak négyzetméterenként, az üzletházon belüli elhelyezkedés szerint azonban nagy különbségek lehetnek. Jelenleg a bevásárlóközpontok esetében 6 százalék körüli az elvárható hozam, a többi kiskereskedelmi egység esetében 6,25-7,00 százalékos hozamszinteket látunk, melyet az elhelyezkedés, a bérleti díjak és a bérlői mix befolyásol.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve