A lap kérdésére az Ingatlanosok úgy fogalmaztak, élő embert nem láttak még, aki megkapta a csokot és vásárolt is lakást, noha tízezernél többen igényelték a támogatást, s a hitelintézetek is kérelmekről, igénylésekről beszélnek, nem a pénz folyósításáról. Úgy tűnik, a csok egyelőre korántsem jelent akkora előnyt, mint azt korábban beharangozták - írja a Népszabadság.
A program bejelentése után hetek alatt jókorát ugrottak az új építésű ingatlanok árai, az utánpótlás viszont még várat magára: csak jövőre készülhetnek el nagyobb számban a csokos igényeknek árban, alapterületben leginkább megfelelő házak, lakások. Az is szűkíti a lehetőségeket, hogy az azonnal fizetőképes készpénzes vevők mindenhol beelőznek.
Idén az első fél évben csaknem 12 ezer kérelmet nyújtottak be, összesen 32 milliárd forint értékben a vissza nem térítendő támogatásra - közölte az emberi erőforrás tárca a lap kérdésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve