A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Több szempontból üdvözlendőnek tűnik a napokban megszellőztetett javaslat a szociálpolitikai támogatás (szocpol) átalakításáról − mondta a Napi Gazdaságnak Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója. A Portfolio.hu híre szerint egy előterjesztés úgy emelné a szocpol összegét, hogy a maximális összeg megközelítse a korábban hatályos szintet, két gyermek esetén például a 3 millió forintot, a korábbi kettő helyett egy gyermek után is járna támogatás. Bánfalvi szerint a legkomolyabb előny a használt lakások vásárlásakor igénybe vehető félszocpol újraindítása.
A szakember szerint ugyanakkor a részletek meglepetéseket is tartogathatnak. A legnehezebb az energetikai tanúsítvány értékéhez kötött feltétel teljesítése lesz, előfordulhat, hogy a magasabb nívójú lakásoknál a maximális négyzetméterár meghatározásába nem fér majd bele a tényleges vételár. Bánfalvi szerint komoly kérdés az is, hogy a korábbi évek gyakorlatához képest a bankok most is automatikusan önerőnek számítják-e a szocpolt, illetve a maximális hitelösszeg megállapításánál milyen mértékben veszik majd figyelembe a támogatást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve