Mint azt a Napi.hu 2015. február 10-én megírta, a magyar építőipar tulajdonosi átrendeződése újabb lépéseként a Magyar Építő Zrt. minősített többségi részesedése került a hirtelen nagyra nőtt Duna Aszfalt csoporthoz tartozó Körösaszfalt Zrt. tulajdonába. A tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatalnak kellett jóváhagynia.
A GVH az összefonódás hatásainak értékelésekor megállapította, hogy ugyan mindkét fél egyaránt építőipari kivitelezéssel foglalkozik, a vevő kizárólag mélyépítési, a Magyar Építő-csoport pedig kizárólag magasépítési tevékenységet végez. Ennek ellenére egységes építőipari piac feltételezése esetén sem kell káros versenyhatásokkal számolni, hiszen a két vállalkozáscsoport együttes érintett magyarországi piaci részesedése nem éri el a 20 százalékos mértéket. Mindezek figyelembevételével a GVH engedélyezte a tranzakciót.
A 2014-ben tízmilliárd forintot meghaladó árbevételt produkáló, 108 főt alkalmazó Magyar Építő nevéhez az utóbbi években főként kórházberuházások, valamint a százlakásos angyalföldi passzívház megvalósítása kapcsolódik.
A Körösaszfalt Mélyépítő Zrt. tulajdonosa 2014 novemberétől a tiszakécskei Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. és a tiszakécskei Szíjj László. A Duna Aszfalt Szíjj László és a szintén tiszakécskei Varga Károly érdekeltsége - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A 2013-as beszámoló szerint a magánszemélyek 50-50 százalékban voltak tulajdonosai a cégnek. A Napi.hu információi szerint a Körösaszfalt Zrt. vezérigazgatója a bicskei Pálffy Balázs, aki a felcsúti polgármester és milliárdos nagyvállalkozó Mészáros Lőrinc jövendőbeli veje.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve