A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 2015 októberében írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a "Nemzeti Lovarda területén meglévő épületek átalakítására és bővítésére, továbbá új épületek építésére". A beruházást előzetesen 1,8 milliárd forintra becsülte az MNV, de végül 2,5 milliárd forintos árajánlattal nyert a W-F Nemzeti Lovarda Konzorcium, amelynek két tagja a West Hungária Bau Kft. és a Fejér-B.Á.L. Zrt. - derül ki az Átlátszó.hu híréből.
Frissítés: cikkünk korábbi változatában az Átlátszó hírére hivatkozva tévesen írtuk, hogy a budai Várba tervezett lovarda újjáépítése volt a közbeszerzés tárgya, valójában a Kerepesi úti lovardáról van szó.
A Fejér-B.Á.L. Zrt. a felcsúti polgármester és milliárdos vállalkozó Mészáros Lőrinc családjához köthető cég, tavaly júniusban alapította Mészáros Ágnes, Mészáros Beatrix és Mészáros Lőrinc (a cégnévben a B.Á.L. a keresztnevek rövidítéséből jön) - derül ki a Cégközlönyből. A felcsúti polgármester három gyermekét hívják így, de hogy a cég alapító tagja a két leánya mellett a milliárdos vagy a fia, aki szintén a Lőrinc nevet viseli, az nem derül ki az alapító okiratból. (A nyilvános cégjegyzékben pedig nem is láthatók a tulajdonok.)
A közbeszerzést megnyert konzorcium vezető tagja a szintén milliárdos vállalkozó, Paár Attila többségi tulajdonában lévő, Győrből induló cég, a West Hungária Bau. A WHB cégcsoport rész vett többek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületének és a Várkert bazár felújításában, megnyerte a Tüskecsarnok befejezésére és egy új uszoda építésére kiírt tendert is. Részt vesznek az MTK új stadionjának építésében is.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve