Egy Mészáros Lőrinchez közel álló vagyonkezelő cég, a Konzum B32 Vagyonkezelő Kft. januárban megszerezte a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. (közismert nevén Vasipari) tulajdonában lévő budapesti, Andrássy út 57. szám alatti mintaboltot - értesült a hvg.hu. A kft. tulajdonosa a Konzum PE Magántőkealap, amely egy korábbi, 2018 májusi tőzsdei közzététel szerint Mészáros Lőrinc és akkori felesége tulajdonában volt.
A Szarvasi kávéfőzőt és lámpákat gyártó, 2019 augusztusa óta felszámolás alatt lévő Vasipari tulajdonában lévő, Oktogonhoz közeli üzlethelyiséget két raktárral és egy kis lakással együtt többször is eladásra kínálta a cég felszámolója. Az első irányár még 140 millió forint volt.
Kapcsolódó
Most a hvg.hu információi szerint az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. legutóbbi árverésén, tavaly júliusban a kikiáltási áron, 105 millió forintért keltek el az ingatlanok. Mészárosék idén januárban kerültek fel a tulajdoni lapra.
A felcsúti milliárdos Mészáros Lőrincnek nem ez az egyetlen ingatlan-érdekeltsége a környéken: a szomszédban, az Andrássy út 59.-ben működik az Opus Global, amely Mészáros tőzsdei érdekeltsége, és az Andrássy út 105. alatti villa is hozzá köthető. Minderről bővebben a hvg.hu cikkében olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve