Balogh Lászlót a műsorban annak kapcsán kérdezték, hogy a KSH mikrocenzusának adatai szerint az elmúlt öt évben 550 ezer fölé emelkedett a lakatlan lakások száma az országban. Hangsúlyozta, hogy két tendencia bontakozik ki, Budapesten és a vidéki nagyvárosokban, amelyek egyben regionális központok, az üresen álló lakások aránya csökken. A fővárosban például az üres lakások aránya 12 százalékra csökkent a 2011-ben mért 13 százalékról. A vidéki kisebb településeken viszont nő azoknak a lakásoknak a száma és aránya is, amelyekben nem lakik senki.
Az összes üres lakás 19,5 százaléka Budapesten volt 2016-ban szemben a 2011-ben mért 25 százalékkal; a vidéki kis településeken 15 százalékra nőtt ez az arány. (Lakást venne? Ez a hír érdekelni fogja.)
Kapcsolódó
A szakértő szerint két okból állhat üresen egy lakás, egyrészt azért, mert nem keresett, például kis településen található, másrészt pedig ha a tulajdonosnak tervei vannak vele, néhány év múlva gyermeke, unokája költözhet be, de addig nem szeretné kiadni. Az utóbbi eset költséges a rezsi miatt - tette hozzá.
Ennek megfelelően az üres lakások állapota is vegyes, egy részüké folyamatosan romlik, mert vagy nem tudják eladni, vagy nem költenek rá, a másiknál viszont áldoz a fenntartásra a tulajdonos - mondta Balogh László.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve