Az intézmény kapott ugyan idén februárban egy ötmilliárd forintból megépített központot a Millenáris Parkban, de az épülethez nem járt tulajdonjog. A Nemzeti Táncszínháznak még 2014-ben kellett kiköltöznie a budai Várból, mivel az egykori karmelita kolostort át kellett adnia Orbán Viktornak és a miniszterelnök stábjának.
Bár a Millenáris Teátrum építése 2019 elején befejeződött, a jogi háttér kidolgozása elmaradt. Az épület ugyanis a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kht. ingatlanán áll, az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó táncszínház pedig semmilyen tulajdonosi jogosítványt nem kapott - írta a portál.
Kapcsolódó
A 24.hu szerint az első követelésekben havi 80 millió forintos bérleti díj szerepelt, így a táncszínház kiadásai meghaladták volna a kulturális államtitkárságtól kapott működési keretet, a költségvetési támogatás ugyanis 2019-re 725 millió forint.
A két költségvetési intézmény közötti vita az elmúlt hónapokban annyira elfajult, hogy az egyik táncszínházi vezetőnek távoznia kellett az állásából. Az ügy időközben az érintett minisztériumok vezetői elé került, de eddig a Miniszterelnökséget irányító Gulyás Gergely és az Emmi élén álló Kásler Miklós beavatkozása sem hozott megegyezést.
A portál szerint ugyanis a Glázer Tamás ügyvezető igazgató vezetése alatt álló Millenáris Kht. nem hajlandó évi 500 millió forintos bérleti díj alá menni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve