A Magyar Közlönyben megjelent határozat a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium fejlesztési programjának teljes körű megvalósítását, ennek keretében a sportközpont létesítését és ezzel összefüggésben a történelmi iskolaépület belső átalakítását támogatja 4 milliárd 771 millió forinttal.
A határozat szerint ez a korábbi támogatás kiegészítése, de arról nem szól a jogszabály, hogy mikor, hol és mennyit kapott a rend. Az viszont ismert, hogy novemberben tette közzé a rend a következőt: a becsült 2 milliárd 997 millió forinttal szemben 4 milliárd 497 millió forintért építheti meg a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium sportközpontját a kecskeméti Horváth Építőmester Építőipari Zrt. és a bicskei Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft.
A 4 milliárd 771 millió forintból 1 milliárd a jövő évi, míg a többi a 2021-es évi központi költségvetést terheli.
A Budapest-Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia lelkipásztori központjának felépítésére, a templom és a rendház felújítására pedig 1 milliárd 778 millió forintot biztosított a kormány. Ez teljes egészében a jövő évi költségvetést terheli.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve