Miközben emelkednek a tárcák budai várba költözésének költségei, magának a költözésnek az időpontja egyre későbbre tolódik. Korábban arról volt szó, hogy már 2019-ben felköltözhetnek a várba a belügyi és pénzügyi tárcák.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta az Mfor.hu-nak, hogy a mostani kormányzati ciklus vége előtt nem lát esélyt a költözésre. Vagyis leghamarabb 2022 táján teheti át székhelyét a két minisztérium. Holott a beruházással összefüggésben már 2017 óta szerepelnek kiadási tételek az adott évi költségvetésben.
A jövő évi költségvetésben 18,6 milliárd forintra emelkedik a Pénzügyminisztérium költözésével kapcsolatos kiadásokra tervezett keret - írta korábbi cikkében a lap. Erre az elmúlt évek büdzséiben már összesen 29,4 milliárd forintot költöttek, illetve terveztek elkölteni. A belügyminisztériumi költözés költségeire korábban 14 milliárd forintot terveztek.
Az új épületekkel kapcsolatos engedélyezési, jóváhagyási eljárások csúsznak, és a szűkös építőipari kapacitások is lassítják a kivitelezést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve