Minden idők egyik legalacsonyabb kamatszintjén érhetők el a lakáshitelek, emellett a személyi kölcsönöknél is kedvező, 10 százalék alatti kamatok közül válogathatnak az igénylők - idézi az MTI Trencsán Erika, a BankRáció.hu hitelszakértőjét, akivel az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában beszélgettek a különböző konstrukciókról.
A személyi kölcsönök és a lakáshitelek kihelyezése egyaránt emelkedett 2017-ben. A lakáshitelek piacán "kiemelkedően jó év volt", az év első tizenegy hónapjában csaknem 600 milliárd forint volt az új hitelkihelyezés. Ez nagyjából 38 százalékos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest - mondta el a szakértő.
A lakáshitelek népszerűségét növelik a különböző támogatások, mint például családi otthonteremtési kedvezmény (csok). Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ezt eddig inkább használt lakásokra vették igénybe. Idén viszont arra számítanak, hogy a támogatásokat egyre inkább az új lakásokra igénylik majd. Ezt arra alapozzák, hogy egyre több új lakást adnak át, és a 2019 végéig maradó építőipari áfacsökkentés hatására fokzódhat az építési kedv.
Emelkednek a lakásárak, éleződik a verseny, egyre rosszabb a vevők alkupozíciója - mondta a szakértő, aki szerint ezt ellensúlyozandó fontos a jó hitel kiválasztása. Az idén mérsékeltebb, de továbbra is növekvő hitelkihelyezésre számítanak a lakáshitelek piacán. Nem várható, hogy elérik a 40 százalékos emelkedést, 30 százalék körüli volumennövekedés lehet - magyarázta Trencsán Erika.
Fontos, hogy az alacsony kamatszintek miatt akár a meglévő hitelek lecserélésével is jól járhatnak a felvevők.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve