Az 5 milliárd forintos újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részére nyújtható támogatás minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítására. A kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezúton is elősegítse, növelve a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben - mondta Varga Mihály.
A támogatás keretében a munkásszállás építési és felújítási költségeit, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségeit lehet elszámolni. A támogatás részben vagy egészben visszatérítendő és vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább negyven százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania. A támogatás keretében 100 százalék előleg adható.
Kapcsolódó
Az önkormányzat a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést köt a munkaadókkal, így a bérbeadásból származó bevételből biztosítani lehet a munkásszállás működtetését. A szállót az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.
Mórahalmon, Újszentivánon, Orosházán és Budapesten, a Ferencvárosban több mint 1,5 milliárd forintos támogatással négy új szálló épül, valamint megújul két, munkásszállás kialakítására alkalmas épület Zalaegerszegen és Veszprémben. Az épületek 634 munkavállaló elszállásolására lesznek alkalmasak, a többi önkormányzattal a szerződések véglegesítése zajlik.
A most kiírt pályázat keretében január 5-től március 31-ig lehet benyújtani a kérelmeket a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve