Rövidesen megkezdődnek a budapesti belváros művészeti negyedének kialakításával összefüggő munkálatok, miután Rogán Antal (Fidesz-KDNP) V. kerületi polgármester megkötötte a kivitelezővel a szerződést. A beruházás a Belváros új főutcája projekt első üteméhez kötődik, a megújult főutcatengely és a kilencvenes években átépült, déli Váci utca közötti utcák megújítását célozza - közölte az önkormányzat. A beruházás az eddigi felújításokból kimaradt kis utcákat érinti, így a Só utca, a Szarka utca, a Fejér György utca, illetve a Bástya utca és a Veres Pálné utca egy-egy szakaszát újítják fel.
A belváros déli részének településszerkezete lehetővé teszi egy művészeti negyed kialakítását, amely növeli a környék kulturális és turisztikai értékét - jelezte az önkormányzat, hozzátéve, a megújítás célja, hogy kültéri kiállítóhelyekkel tűzdelt, fiatalos városrész alakuljon ki, emellett pedig a műemléki védettség alatt álló régészeti emlékek bemutatását is biztosítsák.
A beruházás összértéke 273 millió forint, uniós forrásokat is felhasználnak hozzá. Az átépítés ideje alatt változások lesznek a környék forgalmi rendjében is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve