A súlyos gondokkal küszködő finn Nokia egyebek mellett ingatlaneladásokkal akarja javítani anyagi helyzetét. Ezen belül megfontolják a Helsinki elővárosában, Epsoóban, a Balti-tenger partján lévő vállalati főhadiszállás értékesítését is - tudta meg az AFP a vállalat pénzügyi igazgatójától, Timo Ihamoutilától. Ugyanakkor nem tervezzük azt, hogy máshová vigyük a központi irodákat - hangsúlyozta Ihamoutila.
Egyes ingatlanok eladása, majd visszabérlése a vevőtől megszokott módja a megtakarításnak a pénzhiánytól szenvedő vállalatok körében - emlékeztetett a AFP. A Nokia néhány éve még a mobiltelefon-piac koronázatlan királya volt, 60 százalék feletti világpiaci részesedéssel, ám az okos telefonok versenyében vészesen lemaradt az Apple-lel, illetve a Google Android operációs rendeszével ellátott telefonokat kínáló cégekkel, elsősorban a Samsunggal szemben.
Drága üvegpalota
A cég 2011. februárjában stratégiai szövetséget kötött a Microsofttal, amelynek eredményeként a Windows operációs rendszerrel kínálja okos telefonjait. A váltástól azonban nem várhatnak gyors sikert - a második negyedévet például 1,4 milliárd euró nettó veszteséggel zárta a cég. A mérleg másik serpenyőjében a négymilliárd eurót meghaladó készpénzállomány van, ami lehetővé teszi, hogy ne kapkodják el az esetleges ingatlanértékesítéseket.
A Nokia a kilencvenes években, szédítő növekedésének időszakában építtette három óriási, üveg-acél szerkezetű épületből álló központját, amelyet szerényen Nokia House-nak (Nokia-háznak) neveznek. Az Ilta-Sanomat finn napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt, hogy az épületegyüttes 200-300 millió eurót érhet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve