Az 55,2 millió euróért (17,2 milliárd forint) megvásárolt 7,5 hektáros terület a Váci út 160-168. szám alatt található. A három telekből álló ingatlanon megvalósuló fejlesztés során a város egyik legnagyobb ingatlanfejlesztése indulhat el - írja a Portfolio.hu.
A következő három évben megvalósuló fejlesztés során 150 négyzetméternyi spekulatív iroda építése kezdődik. Az alapítványok tulajdonába olyan ingatlanok kerülnek, amelyek elhelyezkedésük miatt hosszú távon kiváló befektetési lehetőséget nyújtanak - mondta Fekete Zoltán.
Az elképzelések szerint az új negyedben 150 ezer négyzetméter iroda mellett üzletek, szolgáltatói bázisok, lakások, új, revitalizált közterek és parkok is helyet kapnak majd.
Az alapítványok arra számítanak, hogy akár olyan profilú cégek is ide helyezhetik át székhelyüket, akik a Brexit hatására elhagyják Londont.

Az Optima Befektetési Zrt. a három telekből álló ingatlant hazai magánbefektetők kezében lévő két cégtől, a Redimmocorp. Zrt.-től és a Soinginvest Zrt.-től vásárolta meg a múlt héten, a vételárat is kifizették már. A korábban többek között a Reno cipőboltnak is helyet adó területen Magyarországon és a közép- és kelet-európai régióban is egyedülálló üzleti és pénzügyi központot kívánnak felépíteni, a tervek szerint a következő három évben - emelte ki Fekete Zoltán.
Az újabb ingatlanvásárlás része annak a folyamatnak, amelynek során az Optima az alapítványok vagyonának egyre nagyobb részét helyezi át állampapírokból ingatlanokba, az Európai Központi Bank észrevételeivel összhangban - közölte Fekete Zoltán. Ennek alapján az alapítványok állampapír-állománya az eredeti több mint 200 milliárdról 155,27 milliárd forintra csökkent, ezzel szemben az ingatlanoké 6,8 milliárdról 70,78 milliárdra nőtt. Emellett az alapítványok most 20,7 milliárdot tartanak bankbetétben és 21 milliárd forintot őriznek vállalati kötvényekben.
Fekete Zoltán szerint a piaci lehetőségek függvényében állampapír-állományukból további összegeket csoportosíthatnak át ingatlanokba, ennek mértéke korábbi közlés szerint az induló állomány felét, azaz összességében több mint 100 milliárdot tehet ki. Emellett az alapítványok banki finanszírozást is igénybe vesznek, vehetnek az ingatlanvételekhez.
A Millenárison lévő két irodaház, a Buda Palota és a Debrecenben megvásárolt irodaházzal együtt így közel 180 ezer négyzetméternyi irodát hasznosít majd a cég.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve