A lapnak az Ingatlan.com keresőportál vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy meglepő módon a legdrágább lakóparki lakásokat nem Budapesten, hanem Siófokon kínálják - olvasható az MTI szemléjében.
Lakóparkok zömében a sűrűn lakott vidéki nagyvárosokban, illetve a fővárosban épülnek, mivel a népesebb településeken van megfelelő nagyságú fizetőképes kereslet ezekre - fejtette ki Balogh László. Az ilyen lakások ugyanis általában drágábbak, mint az egyéb társasházi ingatlanok, ennek ellenére népszerűek a befektetők körében, mivel viszonylag könnyen és magas áron találnak bérlőre.
Amíg egy társasházi lakás általában havi 80-100 ezer forintért vehető ki egy hónapra, addig a felkapott lakóparkokban ennek akár a dupláját is elkérhetik egy-egy bérleményért - írta a lap.
Az Otthon-térkép.hu adataiból kiderül, hogy Budapesten az elhelyezkedés szerint akár háromszoros is lehet a különbség az árak között. A "drágasági rangsort" a Balaton vezeti, élen Siófokkal, ahol egymillió forintos négyzetméterárra számíthatnak a vásárlók, de például Csopakon is 757 ezer forint a négyzetméterenkénti ár, Budapest a négyzetméterenként 705 ezer forint árral csupán a harmadik helyen áll,
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve