Az augusztus 12-ig véleményezhető rendelettervezetben nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a kormány a 2016-2019 között kilenc településen - Bátonyterenye, Békés, Csenger, Heves, Kemecse, Komádi, Komló, Kunmadaras, Ózd - megvalósuló bv férőhelybővítési beruházáshoz kapcsolódó közigazgatási hatósági ügyeket. Ilyenformán nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi eljárásnak sincs helye. A helyszínek kiválasztásánál a kriminalisztikai adatok mellett a munkanélküliségi adatokat is figyelembe vették.
A beruházások építési műszaki ellenőre kizárólagos joggal az állami BMSK Beruházási, Műszaki, Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.
A nemzetgazdaságilag kiemelt státusz a kormány szerint az ütemezett megvalósítás, illetve kiemelt jelleg miatt indokolt. A hatósági ügyintézés, illetve a településrendezési döntéshozatal gyorsításával biztosítható a beruházások határidőben történő megvalósítása. Az új objektumok összesen 4500 fő fogvatartott elhelyezésére lesznek alkalmasak, ezzel a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltságának megszüntetése mellett új munkahelyeket is teremtenek az adott térségekben. Az új építésű 500 fős börtönökben 250, az ezer fős intézetben 500 munkahely jön létre.
A férőhelybővítéshez 2016-ban 1,2 milliárd, 2017-ben 30,4 milliárd, 2018-ban 51,3 milliárd, 2019-ben 20 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetés Belügyminisztérium fejezete, Büntetés-végrehajtás címen, amely tartalmazza a teljes program végrehajtásához szükséges felhalmozási, személyi és működési kiadásokat.
A beruházások megvalósítására a költségvetés összesen 46 milliárd forint felhalmozási forrást biztosít. Ezek átadásával 5000 új férőhely jön létre, amelynek működtetéséhez 17,7 milliárd forint dologi kiadás, a szükséges személyzet felvételéhez felvételéhez 30 milliárd forint személyi kiadás fedezete áll majd rendelkezésre - olvasható a rendelettervezetben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve