A kormányhatározat megerősíti, az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes 2014-2020 között, a városligeti Ötvenhatosok terén valósul meg. A múzeumi negyedben a Néprajzi Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek egyesítése érdekében az Új Nemzeti Galéria, A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, a Magyar Zene Háza és a Magyar Építészeti Múzeum kap helyet.
A határozatból kiderül, hogy az állam tulajdonában álló volt Szabolcs utcai kórház ingatlan-együttesének a Ludovica Campus beruházáshoz nem szükséges része bekapcsolható az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes programjába.
A határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a "Szépművészeti Múzeumban elhelyezésre kerülő nemzeti és nemzetközi gyűjteményi anyag megfelelő bemutatása érdekében, az Új Nemzeti Galéria felépítésével egyidejűleg kerüljön sor a Szépművészeti Múzeum II. világháborúban súlyosan megsérült, és azóta zárva tartó Román Csarnokának rekonstrukciójára".
Ennyiből készülhet a koncepció
A kormányhatározat felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Európai Unió 2014-2020 közötti tervezési és költségvetési időszakának tervezésekor vizsgálják és határozzák meg közösen a bevonható források körét, az uniós támogatási források, a központi költségvetés, továbbá a magántőke bevonásának lehetőségeit és feltételeit. A kormány tervei szerint a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítják.
A tervpályázat előkészítésére, a múzeumi negyed koncepciójának második ütemére összesen 98,6 millió forintot, míg a nemzetközi tervpályázat lebonyolítására 154,4 millió forintot csoportosított át a kormány.
A határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a korábban egészségügyi célt szolgáló, valamint a tervezett átalakítások során felszabaduló egészségügyi ingatlanok hasznosításából, esetleges értékesítésébõl származó bevétel - az állami vagyongazdálkodásra vonatkozó jogszabályok keretei között - kizárólagosan egészségügyi beruházási célú forrásként felhasználható legyen, kivéve, ha az ingatlanok hasznosítása egyéb közcélt szolgál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve