A közlemény szerint az önkormányzat továbbra is nyitott minden olyan józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, amely a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik. Ezért szerepel a tervek között, hogy a jelenlegi, erdőterület besorolású övezetben levő parkoló és a szintén a környezetet károsító buszforduló a Normafa-gerinctől távolabb kerüljön.
A fogaskerekű vasút teljes megújításának és meghosszabbításának tervén a kerületi önkormányzat már évek óta dolgozik. A tervek elkészültek, a több mint száz szükséges engedély nagy része megvan, forrást kell találni, amiben az önkormányzat számít a fővárosi vezetés támogatására - idézi a közleményt az MTI.
A szombati tüntetés ismét arról győzte meg a Normafa megóvása, rendbetétele iránt elkötelezetteket, hogy a pártpolitikai acsarkodásnak nincs helye a Normafán, és bízunk benne, hogy ez nem fog folytatódni, hiszen mindannyiunk közös érdeke a Normafa rendbetétele, a természet megóvása - közölte a XII. kerület önkormányzata.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve