Nyáron sem állnak le az állami vagyonértékesítések. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által működtetett Elektronikus Aukciós Rendszeren (EAR) jelenleg 164 ingatlan megvásárlására lehet licitálni. A meghirdetett vagyonelemek között több, frekventált helyen lévő, illetve nagy értékű ingatlant lehet találni.
Az EAR online árverési felületen az MNV tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, az állami feladat ellátásához nem szükséges vagyontárgyakra (ingatlan, ingó és társasági részesedés), illetve az MNV és az állami vállalatok, vagy az állami ingatlanok egyéb tulajdonosi joggyakorlói által értékesítésre szánt ingatlanokra mehet a licit - derül ki az MNV e-árverés oldaláról.
Andrássy úti irodák
Budapesten, az Andrássy út 1.szám alatti társasházban, az első emelten 339 négyzetméteres ingatlanegyüttest adnának el bruttó 273,2 millió forint kikiáltási áron. A négy egybenyitott irodahelyiséget ma már nem használják, a műszaki állapota közepes, jelentős felújítást igényel. Az irodák ablakai jellemzően utcára néznek (Andrássy útra és Bajcsy-Zsilinszky útra), a kiszolgáló helyiségek a belső udvar felé. A társasház Láng Adolf tervei alapján a XIX. század végén épült, szecessziós stílusban. Az épület liftes, a homlokzatát jelenleg felújítják.
- A licit időszak kezdete: július 15., 8 óra
- Az árverés lezárása: július 19., 20 óra

Balaton-parti üdülő
A Balatonlelle üdülőövezeti központjában, közvetlenül a vízparton, ősfás környezetben elhelyezkedő üdülőnek is új gazdát keres az állam: a Köztársaság utca 40. szám alatti épületegyüttes kikiáltási ára 249,9 millió forint. Az ingatlan környezetében üdülők, szállodák (BL Bravaria Yachtklub) és kereskedelmi-szolgáltató egységek találhatók. A vízparti telek területe 5462 négyzetméter, amelyen az 1950-es években épült, háromszintes villa és egy 1960-as években épült, kétszintes üdülőépület, valamint az üdülővendégeket kiszolgáló étterem található. Az épületek nincsenek téliesítve, azokat több éve nem hasznosítják, elhanyagolt, felújítandó állapotúak.
- A licit időszak kezdete: július 15., 8 óra
- Az árverés lezárása: július 19., 20 óra

Egykori ruhagyár
Évek óta befektetőre vár a Berwin ruhagyár egykori nyíregyházi üzeme: a Dália utca 8. szám alatti ipartelepért az MNV most 173,3 millió forint kikiáltási áron vár ajánlatokat. A közel két hektáros területen több, felújításra váró ingatlan áll: kétszintes központi épület, varroda üzemcsarnok, kazánház, konyha-ebédlő, raktár, műhely, porta. A központi épület irodarésze 1930 körül épült téglából, vasbeton gerendás födémmel, az ingatlant 1970-es években újították fel, illetve bővítették ki.
- A licit időszak kezdete: július 15., 8 óra
- Az árverés lezárása: július 19., 20 óra

Volt ÁNTSZ-telephely
Békéscsabán, a Gyulai út 61. szám alatti, volt ÁNTSZ-irodaháznak és telephelynek is tulajdonost keres az MNV, a kikiáltási ára 240 millió forint. A telephely a Gyula felé vezető 44-es főút mentén található, központi vegyes terület övezeti besorolással. A telek közel ötezer négyzetméteres, a jelenleg nem használt épületek közepes műszaki állapotúak
- A licit időszak kezdete: július 15., 8 óra
- Az árverés lezárása: július 19., 20 óra

Kisújszállási gabonatároló
Eladó az állami Concordia Közraktár Zrt. kisújszállási telepe is, 251,5 millió forint kikiáltási áron. A telep 18,5 ezer tonna gabona tárolására alkalmas, tíz darab ezer tonnás fémsiló cella áll rajta, valamint egy háromszintes padozatos tárház és két síktároló. A telephelyen van hitelesített hídmérleg, valamint vetőmagtisztító és gabonaszárító. Közúti és vasúti kapcsolattal rendelkezik, a saját, 180 méteres iparvágánya csatlakozik a Budapest-Záhony vasúti fővonalhoz.
- A licit időszak kezdete: július 19., 8 óra
- Az árverés lezárása: július 1., 20 óra

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve