Az ázsiai befektetői nemcsak egyre többet költenek külföldön, de földrajzilag és szektorilag is diverzifikálják portfólióikat: míg 2013-ban a világ legnagyobb városait és főleg az irodapiacot célozták meg, addig 2014-ben ugyan London maradt a kedvenc városuk, de már Párizsban, Los Angelesben, San Fransicoban és Washingtonban is aktívak voltak és az irodaházakon kívül mást is vásároltak. Jó példa a stratégia változására az első közvetlen ázsiai befektetés Hollandiában, amikor a szingapúri First Sponsor Group megvette az amszterdami Zuiderhof 1 irodaházat.
Az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) maradt az ázsiai tőke legnagyobb felvevője, 2014-ben a befektetések 34 százaléka (13,7 milliárd dollár) irányult a régióba, másfélszer annyi, mint az amerikai kontinensre (8,9 milliárd dollár). Európában néhány országban jelentősen nőtt az ázsiai befektetők vásárlási kedve 2013 és 2014 között: Németországban 984 millió dollárról 2,37 milliárd dollárra, Spanyolországban nulláról 552 millió dollárra, Olaszországban pedig 4 millióról 451 millióra emelkedett a befektetések forgalma. Globális szektorszinten a szállodák voltak az ázsiai befektetők új stratégiájának legnagyobb haszonélvezői: a 2013-as 11 százalékról 16 százalékra nőtt arányuk a teljes forgalomból; Európában egyenesen tízszeresére nőtt a hotelekre költött tőke nagysága, 137 millió dollárról 1,37 milliárd dollárra.
A határon átnyúló befektetéseket vizsgálva, Szingapúr lett 2014-ben a legnagyobb ázsiai befektető, majd Kína és Hongkong következik. Tajvani és kínai biztosítók növelték a legnagyobb mértékben aktivitásukat 2013-ról 2014-re 770, illetve 310 százalékkal nőtt az általuk befektetett tőke nagysága.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve