A magyarepitok.hu cikke szerint 2020 őszén indulhat el a Paks-Kalocsa híd építése, miután az 1133 méter hosszú Duna-híd megkapta az építési engedélyt.
Legutóbb 2017-ben írhatott a projektről a Napi.hu, amikor az Országgyűlésben került elő az építkezés - a Paks II. beruházáshoz kötődően. Akkor azt írtuk: az új híd az 512. számú főúttal Kalocsát az M6-os autópályával kötné össze, az útépítés teljes hossza pedig mintegy 20 kilométer. A kivitelezést akkor úgy tervezték, hogy 2020 első negyedévében elindulhat, de ez a jelenlegi hírek szerint fél évvel későbbre tolódik.
A másfél éve nyertes tervpályázatot jegyző a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., a Pont-TERV Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt. és az Utiber Közúti Beruházó Kft. konzorcium volt. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a napokban átvette az átkelő és a kapcsolódó létesítmények építési engedélyét.
A tervezők közlése szerint 1133 méter hosszú híd 2x1 sávos lesz, és legfeljebb 90 km/h sebességgel lehet majd rajta közlekedni. A híd kétoldali ártéri hídrészei acél keresztmetszettel készülnek el, a mederhíd pedig hibrid (beton és acél) szerkezetű lesz, melynek köszönhetően gyorsabban épülhet meg a híd.
A NIF közlése szerint az építkezés megkezdését még két lépés előzi meg: a projekt építésére szánt forrásokat el kell különíteni a költségvetésből, illetve le kell folytatni a tényleges kivitelezői közbeszerzési eljárást is. Ezt követően a híd építését elvállaló cégnek vagy konzorciumnak 26 hónapja lesz felépíteni az új dunai átkelőt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve