Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége, a National Association of Realtors (NAR) kedden közölte, hogy októberben havi összehasonlításban 2,0 százalékkal nőtt a használt lakások eladásának száma a szeptemberi 0,4 százalékos emelkedés után. Tavaly októberhez képest azonban 0,9 százalékkal csökkent a gazdát cserélő lakások száma.
Az eladások októberi ütemével számolva a teljes évben 5 millió 480 ezer lakáseladás lenne. (Nagy beruházás jön itthon.)
Elemzők 0,7 százalékos emelkedést, évesítve 5,43 milliós számot vártak az év tizedik hónapjáról.
Októberben a használt lakások átlagára 288 400 dollár volt, 4,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A mediánár 5,5 százalékkal 247 ezer dollárra ugrott, és már a 68. egymást követő hónapban mutatott emelkedést éves összevetésben.
Az eladások októberi üteme mellett 3,9 hónapba telne értékesíteni az összes vevőre váró használt lakást, amelyek száma 10,4 százalékkal 1,8 millióra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az egészséges egyensúlyt a kerek hat hónap jelentené.
Az amerikai lakáspiacon a használt lakások adásvétele teszi ki a teljes forgalom nagyjából 90 százalékát.
Lawrence Yun, a NAR vezető közgazdásza az adatokat kommentálva rámutatott, hogy októberben a második egymást követő hónapban nőtt az eladott használt lakások száma. A munkahelyek száma az ország nagy részén továbbra is robusztus ütemben növekszik, és lassan elkezdi felhajtani a béreket, ami még inkább alátámasztja a lakosság azon meggyőződését, hogy eljött az ideje a lakásvásárlásnak. Mindazonáltal a készletek szűkössége korlátozza a választási lehetőségeket és magasan tartja az árakat.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve