Az Airbnb és más szállásmegosztó szolgáltatások meghódították Prága belvárosát is: az ottani lakások ötödét úgy adják ki, hogy van állandó lakója is, a maradék 80 százalék viszont teljes egészében a szállásszolgáltatás eszközévé vált - vette át a Deloitte tanácsadó cég tanulmányának adatait a Radio Praha.
Ami még inkább az közösségi rendszerek sikerét bizonyítja az az, hogy a bérbe adók kétharmada több mint egy lakást tol be a szállásmegosztásba és a lakások nagyjából fele évi több mint 180 napon áll a turisták rendelkezésére.
Kapcsolódó
Az üzletet a cseh főváros idegenforgalmának gyors bővülése élteti: 2016 és 2018 között több száz ezerrel, egymillió fölé nőtt az évente Prágába látogató külföldiek száma.
Eközben a nagyváros hoteleinek és hosteleinek kapacitása csak 1,4 százalékkal nőtt, míg az Airbnb és társainak fogadóképessége 34 százalékkal ugrott meg. Míg 2016-ban 10,3 ezer apartmanbérlés volt az Airbnb keretében, addig 2018-ban már 13,8 ezer és a szállásmegosztó cég szerint 2025-re további 4500-as emelkedés várható. Prága történelmi belvárosában ma már minden negyedik lakás valójában szálláshely, így a központtól kifelé terjeszkednek az Airbnb-be és más szállásmegosztó rendszerekbe bevont lakások.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve