Szezonálisan és munkanappal kiigazítva a decemberi termelés volumene 6,4 százalékkal elmaradt a novemberitől. Decemberben a két építményfőcsoport változatlan áron számolt termelése eltérően alakult: az épületeké 4,9 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 1,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építése ágazat termelése 0,9, az egyéb építményeké 3,7 százalékkal csökkent 2014. novemberhez viszonyítva.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése (az épületépítési projekt szervezése és az épületek szerkezetépítése) decemberben 3,1 százalékkal elmaradt a 2013. azonos időszakitól. Az egyéb építmények ágazat termelése 0,3 százalékkal emelkedett, az építőipari termelés több mint négytizedét adó speciális szaképítés ágazaté 3,3 százalékkal csökkent a 2013. decemberihez képest.
Eltűntek az új megbízások
A 2014 decemberében kötött új szerződések volumene 43,9 százalékkal kisebb volt a 2013. azonos időszakinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 30,9, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 50,0 százalékkal maradt el a 2013. decemberitől.
Az új szerződések elmúlt hónapokban bekövetkezett visszaesése következtében az építőipari vállalkozások év végi szerződésállományának volumene 16,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 6,7, az egyéb építményeké 18,8 százalékkal alacsonyabb a 2013. véginél.
Így alakultak az árak
Az építőipar termelői árai 2014 IV. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,9 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 2,4, az egyéb építmények építése ágazatban 1,3, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 2,2 százalékkal nőttek az árak. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,4 és 2,3 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,4 százalékkal voltak magasabbak.
2014-ben az építőipar termelése 14,2 százalékkal meghaladta az előző évit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett. Az épületek építése 4,2 százalékkal nőtt. A növekedés továbbra is ipari, egészségügyi illetve oktatási célú épületek építésnek köszönhető. Az egyéb építmények építése 24,8 százalékkal emelkedett a közlekedési infrastruktúra fejlesztésén végzett munkákból eredően.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve