Már több kezdeményezés érkezett a Rozsdaövezeti Bizottsághoz, amelyek között azonnali, közép- és hosszú távú, budapesti és fővároson kívüli rozsdaövezeti akcióterület kijelölésére egyaránt érkeztek javaslatok – írja Magyar Nemzet nyomán az Infostart.
A kezdeményezéseket jelenleg vizsgálják, azokkal kapcsolatban a Rozsdaövezeti Bizottság a közeljövőben fog véleményt alkotni. Hozzátették: a kezdeményezők köre és a fejlesztési szándékok változatosak, ugyanakkor fontos, hogy a benyújtott kérelem – a szakszerű elbírálhatóság érdekében – megfelelően alátámasztott és jól dokumentált legyen.
- Egy adott terület rozsdaövezeti akcióterületként történő kijelölése önálló kezdeményezésre indul – hangsúlyozta lapunknak küldött válaszában a Miniszterelnökség. Vagyis a terület tulajdonosaként, fejlesztőjeként bárki tehet javaslatot annak rozsdaövezeti akcióterületként történő kijelölésére, a kezdeményezések elektronikus úton a rozsda@me.gov.hu e-mail címen nyújthatók be.
- A kapcsolódó fejlesztési szándék előkészítése és a tervdokumentációk elkészítése a kezdeményező feladata.
- Az előzetes, majd a részletes vizsgálatot a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos ügyekért felelős miniszter folytatja le és készíti elő a Rozsdaövezeti Bizottságnak véleményezés céljából.
- Támogató bizottsági vélemény esetén előterjesztés készül, mely javaslatot tesz a rozsdaövezeti akcióterület helyrajzi szám alapú pontos lehatárolására, adott esetben pedig a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemeltté, illetve kiemelten közérdekűvé nyilvánítására.
- A végső döntést a kormány hozza meg.
A nagyvárosi barnamezős, úgynevezett rozsdaövezeti területek rehabilitációja érdekében külön eljárásrend és kedvezmény támogatja az új lakások építését ezeken a helyeken.
Az elkészült lakások vásárlói visszaigényelhetik az egyébként is kedvezményes, ötszázalékos lakásáfát, vagyis lényegében áfamentesen tudnak új lakást vásárolni.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a többlakásos társasházban kialakított, a 150 négyzetméter összes hasznos alapterületet meg nem haladó méretű új lakás ötszázalékos áfájával megegyező mértékű támogatást lehet igényelni.
A rozsdaövezeti akcióterületen épülő lakásoknál nemcsak a csokkal vásárlók, hanem bárki tud élni ezzel a támogatással, jóllehet kizárólag a természetes személy részére való értékesítés céljára létesített és az igénylő részére értékesített lakás esetében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve