A szigeteken valójában ez már 2012 óta illegális tevékenységnek, és azóta nem is adtak ki erre szóló engedélyt a lakástulajdonosok számára, kizárólag házak esetében hagyták jóvá a turisztikai célú, rövidtávú bérbeadást - ismertette Biel Barceló, a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa Palma városában tartott sajtótájékoztatóján.
Mivel az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt, a bírság összegét most a korábbi ötszörösére emelték, és több ponton módosították a vonatkozó törvényt.
Kapcsolódó
Hirdetni sem szabad
Mostantól a bérleményeket hirdető szállásfoglaló online platformok, mint például az Airbnb vagy a HomeAway, továbbá az utazásszervezők és az utazási irodák is felelősséggel tartoznak, és akár 400 ezer eurós (121 millió forint) pénzbüntetést is kaphatnak, ha illegális szálláshelyeket hirdetnek. A Baleár-szigetek kormánya 15 napos határidőt szabott meg számukra, hogy eltávolítsák kínálatukból ezeket az ingatlanokat. (Magyarországon is újraszabályoznák a rövid távú lakáskiadást, benne az airbnb-zést.)
Biel Barceló szerint az ellenőrzés egyszerű lesz, mert elég csak kérni egy kiadott lakás tulajdonosát, hogy mutassa be a 30 napnál hosszabb időre szóló bérleti szerződést, valamint a bérlő által adott letét igazolását. Az online platformokon hirdetett lakások a jövőben automatikusan illegálisnak minősülnek.
A Baleár-szigeteken (Mallorca, Ibiza, Menorca, Formentera) a következő egy évben nem adnak ki új engedélyeket ingatlanok turisztikai célú felhasználására. Minden egyes sziget helyi vezetésének ennyi ideje van, hogy eldöntse, pontosan mely zónákban, milyen típusú és összesen mennyi ingatlan kiadását engedélyezi turistáknak.
Megugrottak a bérleti díjak
A tulajdonosok ezt követően kérelmezhetik majd működési engedélyük kiadását az illetékes hatóságoknál.
A turisták számára pedig a helyi kormányzat létrehoz egy mobiltelefonos applikációt, ahol ellenőrizhetik, hogy az általuk bérelni kívánt ingatlan rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel. "Felelős, fenntartható és kiegyensúlyozott turisztikai modell" - így határozta meg Biel Barceló, hogy mit kíván elérni az intézkedéssel a helyi vezetés.
Jelenleg ugyanis problémát okoz, hogy a lakásbérleti díjak a turisták miatt nagyon megemelkedtek, és a helyiek vagy azok, akik munka miatt költöznének a szigetekre nehezen találnak megfizethető otthont maguknak - írta az MTI.
Képen Mallorca, forrás: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve