Még 2015 júliusában vezették be az új programot, azóta már mintegy 300 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatással segítettek több mint százezer családnak.
Ennek keretében majdnem 50 ezer gyerek megszületését vállalták a családok a támogatás felvételekor - sorolta a politikus az MTI beszámolója szerint.
Majd idén júliustól bővül az otthonteremtési program, a családvédelmi akcióterv keretében július elsejétől már a használt lakás vagy ház vásárlásához is igénybe lehet venni a - csok mellé felvehető, maximum 25 éves futamidejű garantáltan 3 százalék alatti kamatozású - hitelt ugyanakkora összegben mint az új lakáshoz. Így a két gyereket nevelő vagy vállaló családok 10 millió, a három gyereket nevelő vagy vállaló családok 15 millió forint kedvezményes hitelhez juthatnak.
Az államtitkár megemlítette a szintén július elsejétől induló - 10 millió forintos kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsön formájában igényelhető - babaváró támogatást is, amely nagycsalád vállalása esetén teljes mértékben támogatássá válhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve