Pénzügyi okokból az a közgyűlési döntés született áprilisban, hogy első ütemként a Lánchíd és a villamos-közúti aluljáró, második ütemként a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása történik meg. Az első ütemhez szükséges mintegy 16,4 milliárd forint a főváros idei költségvetésében rendelkezésre áll. A második ütemhez szükséges források a 2022-2024. évekre lettek számításba véve - áll a Tarlós István által jegyzett - a budapest.hu oldalon pénteken közzétett - előterjesztésben, amit az MTI szemlézett.
A közgyűlés döntését követő időszakban a városvezetésben felmerült, hogy milyen feltételek rendelkezésre állása esetén lehetne a teljeskörű feladatot rövidebb idő alatt, egy projekt keretében, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg kivitelezni - áll a javaslatban. (Újabb fordulat a Lánchíd felújításánál - ezt a cikket olvasta?)
"Az elkövetkezendő hónapok lehetőséget adnak arra, hogy sorra vegyük azokat a feltételeket, melyekkel biztosítani lehet az alagút és a tér felújításához szükséges források mielőbbi megteremtését. Alapozva arra, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít többek között a fővárosi közlekedést érintő fejlesztésekre indokolt, hogy a már megkezdett egyeztetéseken tárgyaljunk a hiányzó forrás mielőbbi megteremtésének a lehetőségéről - írták az előterjesztésben, hozzátéve, hogy ez egyben kizárhatja a közvélemény irreális kivitelezési időigényekkel történő felesleges riogatását.
A javaslat szerint a szükséges anyagi fedezet rendelkezésre állása esetén az alagút és a tér rekonstrukciós feladatai a jelenleg tervezettől korábban, szándékuk szerint 2019-től megkezdhetnének, így a teljes felújítási feladat körülbelül három év alatt megvalósítható. Feltételezve a kivitelezési feladatok 2019-2020-ban történő megkezdését, a befejezés 2021-2022-re realizálható - olvasható a dokumentumban.
A közgyűlés az előterjesztés elfogadásával határozatot hozhat arról, hogy a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása egy ütemben történjen meg úgy, hogy a feladatot rövidebb idő alatt, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg kell kivitelezni, amennyiben a szükséges források rendelkezésre állnak. Továbbá a testület felkérheti Tarlós Istvánt, hogy a rekonstrukcióhoz szükséges, még hiányzó forrás biztosítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezzen és folytasson a kormánnyal, amelynek eredményéről legkésőbb a jövő évi költségvetési javaslatot tárgyaló közgyűlési ülésen adjon tájékoztatást - írta az MTI.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve