A peres eljárás eredményeként csak jogerős bírósági ítélet, megnyert per után lehet jelzálogjogot bejegyezni, így megszűnt az a mód, ami lehetővé tette a társasházkezelőknek a szervezeti és működési szabályzatban foglalt felhatalmazás alapján a jelzálogjog bejegyzések megindítását.
Az egyesület szerint az új szabályozás zökkenőmentes alkalmazása érdekében gyorsabb eljárásokra lesz szükség, ha ugyanis az eljárások nem gyorsulnak fel, akkor egy-egy társasháznak a közösköltség-tartozás behajtása nagyon sok időt vehet igénybe.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a közös képviselő nem figyel a változásokra, a nemfizető tulajdonosok kerülhetnek előnyösebb helyzetbe.
Az idő szorítás
A jogszabályváltozás lehetőséget ad arra is, hogy a hátralékos tulajdonos magánokirati formában kiadott nyilatkozatban ismerhesse el tartozásának mértékét, jogszerűségét és fennállását. Az egyesület azonban úgy véli, ez a lehetőség gyakorlatilag érvényesíthetetlen.
A Makke szerint ha fennáll a lehetőség, hogy nem térül meg a közösköltség-tartozás, akkor azt javasolják, hogy miután eredménytelenül lejárt a fizetési felszólítás, haladéktalanul induljanak meg a fizetési meghagyásos eljárások és azok jogerőre emelkedése után nyomban jelzálog bejegyzéssel legyen biztosítva a követelés. Tekintettel arra, hogy a fizetési meghagyásos eljárás jogerős lezárása előfeltétele lett a jelzálogjog bejegyzésnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve