A társasházakról szóló törvény értelmében a társasház közgyűlését a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke jogosult összehívni. Ugyanakkor a vonatkozó jogszabályok szerint közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer kell tartani. Ide kapcsolódik, hogy az éves elszámolásról, a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlést évente a szervezeti-működési szabályzatban meghatározott időpontig, de legkésőbb május 31-éig meg kell tartani - hívja fel a figyelmet Csapó Szandra, a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Fontos tudnivaló, hogy kötelező a közgyűlés összehívása, ha azt a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével írásban kérték. Kiemelendő, hogy mindhárom pontot tartalmaznia kell a dokumentumnak, mert az csak akkor jelent kötelezést a közös képviselő számára.
Amennyiben a közös képviselő a - fenti előírásoknak megfelelő - kérés kézhezvételétől számított 30 napon belüli időpontra a közgyűlést nem hívja össze, azt a harmincadik napot követő 15 napon belüli időpontra a számvizsgáló bizottság, ennek elmulasztása esetén az összehívást kérő tulajdonostársak vagy az általuk írásban megbízott bármely tulajdonostárs jogosult összehívni.
A fentiek alapján tehát egy hasonló típusú esetben a vonatkozó jogszabályokat megtartva a tulajdonostársakkal összefogva elérhető, hogy az általunk fontosnak ítélt kérdéskörök vonatkozásában érvényes közgyűlési határozat születhessen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve