Szabó Zsolt kiemelte: a pályázatban 5-60 lakásos épületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást, pályázni a forráskeret kimerüléséig lehet majd. Rámutatott: a magyarországi magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanok 70 százaléka, nagyjából 3 millió ingatlan energetikailag veszteséges. Az energiahatékonysági fejlesztésekhez minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a 2020-ig tartó uniós fejlesztési időszakban.
Jelezte: a rendelkezésre álló 120 milliárd forintos keretösszeg - ami az 50 százalékos saját erővel vagy hitel jellegű forrással kiegészülve 240 milliárd forint - lehetővé teszi a magyarországi lakásállomány nagy részének energetikai megújulását. A napelemek esetében akár évi 80 milliárd forint forrás áll majd rendelkezésre - tette hozzá. Elmondta, hogy a tárca számításai szerint lakásonként nagyjából 1,5-2 millió forint felújítási keretösszeggel lehet számolni, a saját erővel együtt.
A Reneo nemzetközi megújuló energia szakkiállításon belül, az Öko City 2015 kiállításon szerdán bemutattak egy 2020-as előírásoknak megfelelő, közel nettó nulla energia-felhasználású épületet. A ház energiaigénye nyomon követhető egy interaktív táblán. A kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a környezettudatos, energiabarát építkezéssel és a felújítás során alkalmazható technológiákkal.
A kiállítás központi része a kormányzati tájékoztatósziget, ahol jogszabályokról, energiahatékonyságról, az építési termékek új forgalmazási szabályairól, pályázati lehetőségekről adnak tájékoztatást az NFM, a Miniszterelnökség, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága szakemberei.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve