A bíróság és az ügyészség elküldte az önkormányzatnak a dokumentumokat a csaknem másfél évtizede zajlott botrányos privatizáció végrehajtóinak "elszámoltatásáról". Ezután az Andrássy út 47., illetve 3. szám alatti paloták 2004-es, áron aluli privatizációja miatt jogerős ítélet születhet a volt MSZP-s alpolgármester, Fürst György és társai ügyében.
A tizenkét vádlottat - akik valamennyien Terézváros szocialista és SZDSZ-es önkormányzati képviselői voltak - csaknem egy éve hűtlen kezelés vádjában találta bűnösnek a Fővárosi Törvényszék.
Kapcsolódó
A két műemléki ingatlan versenyeztetés nélküli eladásának megszavazásával a nem jogerős ítélet szerint különösen nagy vagyoni hátrányt, együttesen több mint 351 millió forint kárt okoztak - írta a napilap.
A Fővárosi Főügyészség a korábban egyszer már elrendelt, majd évekkel ezelőtt megszüntetett, később részben mégis újraindított nyomozásoknál a már megkezdett eljárások folytatását rendelte el hét ingatlannál: ezek között találhatók az Andrássy út 21., 23., 35. és 45. szám alatti paloták, ahogyan a városrész szintén frekventált pontjain, az Anker köz 1-3., a Liszt Ferenc tér 7. és az Oktogon 4. szám alatt található, ugyancsak műemléki ingatlanok. Ibolya Tibor főügyésznek az önkormányzat számára küldött indoklása szerint e paloták eladása ügyében a most másodfokon folytatódó büntetőeljárásban vetődtek föl új bizonyítékok.
Fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve