A kormány honlapján megjelent felhívás szerint a férőhelybővítésre a nemzetközi elvárásokhoz való igazodás, a korábbi vizsgálatok eredményeire reagáló 1040/2011. kormányhatározat végrehajtása érdekében kerül sor. A magyar börtönviszonyokat tavalyi is elmarasztalták az Európa Tanács szakértői, akik a legtöbb büntetésvégrehajtási intézetben bántalmazást és zsúfoltságot tapasztaltak.
A baloldali kormány 2004-ben döntött arról, hogy a köz- és magánszféra együttműködésével (ppp-konstrukcióban) építtet és üzemeltet börtönöket a büntetés-végrehajtási intézmények túlzsúfoltságának csökkentésére, az egyiket Szombathelyen, a másikat Tiszalökön.
A tiszalöki, 700 fő befogadóképességű börtönt (ami fogház, börtön és fegyház fokozatú) a Kész Holding cégei építették fel nettó 6,1 milliárd forintért, 2008-ban nyílt meg. A szintén 2008-ban átadott szombathelyi fegyház és börtön 800 fős, nettó 7,3 milliárd forintból építették fel, a beruházó-üzemeltető a ZÁÉV Zrt, a Future Zrt. és a Mátra Holding Zrt volt.
Az Orbán-kormány 2011-ben jelentette be, hogy felülvizsgálja valamennyi, ppp-ben megvalósult beruházást, köztük a börtönöket is, s kivásárolja a magánpartnereket. Hogy erre mikor és mennyiért került sor, nem közölték.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve