Az új multifunkcionális csarnok egy több mint 1100 négyzetméteres, kettéválasztható, kézilabda-, kosárlabda- és röplabda-mérkőzések megtartására alkalmas pályával, 140 négyzetméteres aulával, 170 fős emeleti lelátóval, irodával, klubszobával és konditeremmel rendelkezik. A szabványos kézilabdapálya mellett három edzőterem is épült. A létesítmény a városban működő kézilabdaklubnak nyújt otthont, délelőttönként pedig az általános iskolások testnevelés óráit tarthatják benne.
A kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minél többen sportoljanak, megőrizzék egészségüket, a fiatalok pedig a sportban is kibontakoztathassák a tehetségüket - idézte Szabó Tündét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkárát az MTI. Hozzátette: a Répce Sportcsarnok, azon túl, hogy a helyi építészek, a kivitelezők munkáját dicséri, újabb remek példája annak, hogyan segíti a tao-támogatási rendszer (társasági adókedvezmény, amely bevételről lemond az állam - a szerk.) többek között a sportinfrastruktúra fejlesztését, ezáltal az utánpótlás-nevelés hatékonyságának növelését, valamint a sportos életmód népszerűsítését, így végső soron széles körben az egészség megőrzését. Ezért épültek és épülnek hiánypótló sportlétesítmények országszerte - véli Szabó.
Szabó József polgármester az ünnepségen köszönetét fejezte ki mindazoknak akiknek köszönhetően az új sportcsarnok felépülhetett, köztük elsőkén a répcelaki Linde Zrt.-nek, amely társaságiadó-felajánlásával megteremtette az építéshez szükséges anyagi fedezet nagy részét.
Képünk illusztráció (Pixabay.com).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve