Országos közforgalmú kikötő építésére írt ki közbeszerzést a mohácsi önkormányzat - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A fejlesztés nyomán lehetőség lesz az áruk továbbítására vízen, vasúton és közúton, az áruk átrakodásával. A kereskedelmi kikötő a mohácsi határkikötő partfala folytatásaként a város irányába épül 330 méter hosszúságban.
A beruházás támogatásáról 2016 szeptemberében döntöttek, akkor az Integrált közlekedésfejlesztési program keretében megvalósuló projekt költségét mintegy ötmilliárd forintra tervezték, az összeg 94 százalékát, azaz 4,75 milliárd forintot az Európai Unió Kohéziós Alapja finanszírozza. A fennmaradó részt a központi költségvetés és az önkormányzat állja.
A közbeszerzési kiírásból kiderül, hogy a mohácsi önkormányzat a támogatási szerződés módosítását fogja kérni, az nem derül ki, hogy mit változtatnának. A megvalósítás határidejét valószínűleg módosítják, hiszen az eredeti projekt határideje 2019 vége volt, továbbá arra is számítani lehet - a közelmúlt uniós projektjeit látva -, hogy a fejlesztés költségvetését megnövelhetik az építőipari áremelés miatt.
A közbeszerzés nyertesének feladata lesz a beruházás engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, valamint mélyépítési munkák elvégzése. Ennek része a partfalépítés 330 méteren hajóállások kialakításával, a kikötő területén szabadtéri rakodó- és tárolóterületek kialakítása, közmű- és útépítés, a meglévő vasúti vágányok átépítése és két új rakodó vágány építése útátjárókkal, valamint egy több mint ezer négyzetméteres üzemviteli épület építése (irodákkal, raktárcsarnokkal). Mindezt három év alatt kell elvégeznie a nyertes kitelezőnek.
A tárgyalásos közbeszerzési eljárásra november 27-ig jelentkezhetnek azok a vállalkozások, amelyek rendelkeznek az elmúlt öt évben átadott, vízépítési munka/munkák referenciájával.
A kép forrása: Mártonfai Dénes/Napi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve