Az épülő luxus lakásokat hirdető beruházó horgára ráakadt négy reménybeli vevő is - így kezdődik a Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogeset.
A vásárlásra előszerződést kötöttek úgy, hogy három vevő foglalót, míg egy előleget adott a beruházónak.
Kapcsolódó
A beruházó a következő év első napjára ígérte a lakások elkészítését, míg a vevők arra vállaltak kötelezettséget, hogy január végéig megkötik a végleges adás-vételi szerződést.
Az építés késett, ráadásul a vevők megbízottja észlelete, hogy az egyik lakás beázik. A beruházó ígért egy ezer négyzetméteres sport komplexumot is, amelynek a területét 400 négyzetméterre csökkentette.
Mindez elég volt a reménybeli vevőknek arra, hogy megtagadják a végleges szerződés megkötését és visszaköveteljék a beruházótól a foglalók dupláját, illetve az előleget. A beruházó nem fizetett, így beperelték.
Elsőfok
Az elsőfokú bíróság megítélte az előleg visszafizetését, viszont elutasította a foglaló duplájának a visszaadását. Az ítéletben az szerepel, hogy a beruházó több alkalommal tett kísérletet az előszerződésekben vállalt kötelezettségei teljesítésére, de miután a vevőjelöltek úgy nyilatkoztak, hogy azoktól el kívánnak állni, a szerződések létrehozását már a beruházó sem akarta. Így a bíróságnak csak azt kellett vizsgálnia, hogy melyik fél érdekkörében felmerült ok miatt hiúsult meg a végleges szerződés megkötése. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az előszerződést kötött vevők voltak a hibásak, például a végleges szerződés megkötésekor kérhettek volna árengedményt is. (Újabb probléma a lakáspiacon.)
Másodfok
A vevőjelöltek fellebbeztek és a másodfokú bíróság - immár jogerősen - megítélte a foglalók duplájának a visszafizetését is. Az indoklásban szerepel az is, hogy a beruházó késve alapította meg a társasházat, amelyre másnak a követelését is bejegyezték a földhivatalban. Így a lakások nem voltak tehermentesek, így az előszerződők joggal tagadták meg a végleges szerződés megkötését.
Kúria
A jogerős ítélet ellen a beruházó kért felülvizsgálatot a Kúriától, amely jóvá hagyta azt. Az indoklás kiemelte, hogy aki jogosult volt az előszerződés alapján kötendő végleges szerződés megkötésének a megtagadására, az nem lehet felelős az előszerződés teljesítésének a meghiúsulásáért. Amennyiben tehát a vevőjelöltek alapos okból tagadták meg a végleges szerződések megkötését és ez az ok olyan, amelyért a beruházó felelőssége állapítható meg, akkor visszajár részükre a foglaló kétszerese.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve