A Damjanich utca 4. alá költözött volna be a Színház és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) elhagyó tanulók és oktatók szervezete, a Freeszfe Egyesület, az erre vonatkozó bérleti jogot még februárban nyerték el pályázaton a VII. kerületi önkormányzattól. Azonban amikor kiderült, hogy az épületet a korábbi városvezetés a város több pontján működő Molnár Antal Zeneiskolának szánta volna, kormánypárti lapok és képviselők napi szinten foglalkoztak az üggyel. Bajkai István országgyűlési képviselő „brutális balliberális erőszaknak” nevezte, hogy az SZFE-ről távozók egyesülete megkapta a Damjanich utcai épületet - írja a Telex.
Az ügy miatt a Freeszfe-sek lemondtak az épület bérleti jogáról, amit egy új pályázat keretében már a zeneiskola fenntartója, a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyert meg. Bár az önkormányzat szerint az eredményhirdetés után „mindent megtettek” annak érdekében, hogy aláírják a bérleti szerződést, és a zeneiskola beköltözhessen az épületbe, a tankerületi központ nem írta alá a pályázatukban vállalt feltételekkel a szerződést - derül ki az önkormányzat közleményéből.
A tankerületnek ugyanis több tízmillió forintos tartozása van a VII. kerület felé, amelyre részletfizetési kedvezményt is engedélyezett az önkormányzat – azonban egy június 17-i levél szerint a tankerület egyáltalán nem kíván bérleti díjat fizetni. Az önkormányzat szerint egy olyan törvényre hivatkozik a Belső-Pesti Tankerületi Központ, ami rájuk, és erre az ingatlanra egyáltalán nem vonatkozik. Az önkormányzat már felvette a kapcsolatot a pályázat második helyezettjével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve